Hipertóniában szenvedő szereplők. Magas vérnyomás – a hipertónia leírása, okai és kezelése

Ennek egyik és változatlanul a legfontosabb eszköze a vérnyomás leszorítása, de mindezek mellett az egyéb rizikófaktorok, társbetegségek és célszervkárosodások kezelése is nélkülözhetetlen.

Losartan 1 a pharma filmtabletta

A magasvérnyomás-betegség az egyik legsúlyosabb népegészségügyi probléma, hiszen előfordulási gyakorisága a felnőtt lakosság körében 25—35 hipertóniában szenvedő szereplők. A diagnosztizálás egyszerűsége és a számos hatékony vérnyomáscsökkentő gyógyszer hozzáférhetősége ellenére az Egyesült Államokban is csak minden harmadik hipertóniásról mondható el, hogy mind a szisztolés, mind a diasztolés tenziója a célérték alatt marad.

Nagy érdeklődés előzte meg azt a első hónapjaiban megjelent, a hipertónia kezelésével kapcsolatos új hazai ajánlást, amely döntően a nyarán napvilágot látott Európai Hypertonia Társaság és Európai Kardiológus Társaság hipertóniában szenvedő szereplők alapszik.

A legújabb ajánlások egyértelműen leszögezik: a magasvérnyomás- betegség sokkal több, mint a vérnyomás számokban kifejezett emelkedése, ezért felismerésekor elengedhetetlen a kardiovaszkuláris rizikó felmérése, majd hosszú távú, maximális mérséklése.

Aktualitások a magasvérnyomás-betegség diagnosztikájában és kezelésében

Hasonló a célvérnyomásérték a metabolikus szindrómában szenvedőknél is. A szigorúbb célvérnyomásértékek a korábbinál agresszívabb terápiát tesznek szükségessé. Miután fontos a célérték relatíve gyors 1—3 hónapon belüli elérése, nagy vagy nagyon nagy kardiovaszkuláris rizikó esetén, illetve jelentősen emelkedett vérnyomás észlelésekor az ajánlás szerint a terápia megkezdésekor célszerű kombinációs kezelést indítani, szabad vagy fix dózisú kombináció formájában ez utóbbi alkalmazásakor jobb együttműködési készségre számíthatunk.

A rendelkezésünkre álló számos hatékony vérnyomáscsökkentő közül különösen azok alkalmazása javasolt, amelyek a tenzió mérséklésén túl egyéb járulékos előnynyel is rendelkeznek rizikófaktorok, társbetegségek és célszervkárosodások befolyásolása.

Gyógyszerkereső

Mivel a legújabb eredmények alapján a korszerű vérnyomáscsökkentők ACE-gátlók, ARB-k és kalciumcsatorna- blokkolók kedvezően befolyásolják különösen a szubklinikus szervkárosodásokat és a rizikófaktorokat, az új ajánlásban további előretörésük hipertóniában szenvedő szereplők meg. Az úgynevezett hagyományos vérnyomáscsökkentők közül diuretikumok, béta-blokkolók elsősorban a modernebb, kedvezőtlen metabolikus mellékhatásokkal nem rendelkező készítmények javasoltak.

Lipidkontroll is kell Lényeges, hogy a hipertóniás beteg olyan vérnyomáscsökkentőt kapjon, amely kardiovaszkuláris rizikóját a vérnyomáscsökkentésen túl is mérsékli, de az egyéb — a vérnyomást számottevően nem befolyásoló — gyógyszerek alkalmazása szintén elhagyhatatlan.

Emellett rendkívül fontos a sztatinok és az aszpirin alkalmazása. Igazolt kardiovaszkuláris betegség hiányában a nagyon nagy rizikójú betegeknek akiknél a tíz éven belüli történés valószínűsége meghaladja a 20 százalékot a kiindulási koleszterinértéktől függetlenül sztatint kell kapniuk.

Korábbi kardiovaszkuláris eseményt követően — ha a vérzés veszélye nem túl nagy — kis dózisú aszpirin tartós szedése szükséges. Korábbi szív- és érrendszeri esemény nélkül is ajánlott a kis dózisú aszpirin az olyan ötven év feletti hipertóniásoknak, akiknek nagy, illetve nagyon nagy a kardiovaszkuláris rizikója vagy emelkedett a kreatininszintje.

Összetett feladat A legújabb európai és hazai ajánlás értelmében a hipertóniás betegek kezelése komplex feladat: a vérnyomás mérséklése mellett kiemelten fontos a kardiovaszkuláris kockázat enyhítése is.

A rizikócsökkentés fontosságát hangsúlyozva a modern vérnyomáscsökkentők előtérbe kerülése figyelhető meg. A globális kardiovaszkuláris kockázat hosszú távú maximális csökkentése érdekében a sztatinok és az aszpirin szinte rutinszerű alkalmazása is nélkülözhetetlen.

A magas vérnyomás kezeléséről nemrég új irányelvek jelentek meg: az Európai Hipertónia Társaság és az Európai Kardiológusok közös ajánlása júniusában, a Kanadai Hipertónia Társaság Képzési Programja pedig — egy időben a Magyar Hipertónia Társaság irányelveivel — idén januárban.

Az ACC kongresszusán olyan vizsgálati eredményekről számoltak be, amelyek az ezekben szereplő javaslatokat is módosíthatják. A 80 éves vagy idősebb betegek hipertóniakezelése régóta ellentmondásos. A kisszámú beteg közreműködésével eddig elvégzett vizsgálatok alapján azt lehetett feltételezni, hogy az antihipertenzív kezelés csökkenti ugyan a szélütés gyakoriságát, de növelheti a teljes halálozást. Ezért volt fontos a HYVET Hypertension in Very Elderly Trial tanulmány, amelybe 13 ország központjában olyan idős beteget vontak be, akiknek a szisztolés vérnyomása tartósan meghaladta Hgmm-t.

A betegek véletlen besorolás alapján naponta vagy a diuretikumok közé tartozó, elhúzódó kioldódású indapamid 1,5 mg-os adagját kapták vagy placebót.

KÖVESS MINKET

Elsődleges vizsgálati végpontként a halálos vagy nem fatális szélütés előfordulási gyakoriságát értékelték. A követési idő mediánértéke 1,8 év volt. A tanulmány 2. A tanulmány eredménye alapján a halálos és nem fatális szélütések gyakorisága 30, a halálos kimenetelű szélütés gyakorisága 39, a teljes halálozás 21, a kardiovaszkuláris eredetű mortalitás 23 százalékkal csökkent.

COZAAR 50MG FILMTABLETTA 28X

A szívelégtelenség gyakorisága 64 százalékkal volt alacsonyabb az aktív kezelésben részesült betegek esetében. Az idős betegeknél a vérnyomáscsökkentő kezelés tehát nemcsak a szélütés gyakoriságát, hanem más kardiovaszkuláris szövődmények előfordulását és az összmortalitást is csökkentette.

Az eddigi terápiás ajánlások kis adagú diuretikumot is tartalmazó kombinációval javasolták a kezelés megkezdését. A kívánatos vérnyomásérték eléréséhez a vizsgált gyógyszerelést szükség esetén kiegészítették.

A vizsgálati eredmények miatt a tanulmányt idő előtt 5 év helyett 3,5 év után leállították.

Gyógyszerkombinációk 1.

Az ACE gátló—CCB csoportban 20 százalékkal mutatkozott kisebbnek a kardiovaszkuláris mortalitás, a nem halálos kimenetelű szívinfarktus és a szélütés, az instabil angina miatt szükségessé váló kórházi kezelés, a koszorúér- revaszkularizációs beavatkozások száma és a hirtelen halál miatti újraélesztések számából képzett közös végpont előfordulási gyakorisága.

A különbség elsősorban a kardiovaszkuláris okú mortalitás, a szívinfarktus és a szélütés ritkább előfordulásából, valamint abból adódott, hogy kevesebb alkalommal volt szükség revaszkularizációra. Kongresszusán június 15—